HÍREK

Minden jog fenntartva!

FIGYELEM! A WEBOLDALON TALÁLHATÓ INFORMÁCIÓK KÖZZÉTÉTELÉHEZ, MÁSOLÁSÁHOZ A MŰKÖDTETŐ ÍRÁSBELI ENGEDÉLYE SZÜKSÉGES!

Dekameron Könyvkiadó Kft. 1036 Budapest, Pacsirtamező utca 22/b.

e-mail: dekameron@dekameron.hu  *  adószám: 11360748-2-41 Telefon: +36-1-368-7803

 

Kedves Olvasóink!

Átmenetileg a csomagküldő szolgálatunl szünetel, mert sajnos kiadónk is érintett a Timár utca - Pacsirtamező utcai házrobbanásban.

 

Legfrisebb újdonságok:

Illés László: ÉPÍTS MALMOT!

Illés György JEGES BORZONGÁSOK

Joó András: KALANDOZÁS JÁVÁN ÉS BORNEÓN

Joó András: KALANDOZÁS CELEBESZEN ÉS BALIN

Molnár Zsolt: ÖNKÉNTESKALAND AFRIKÁBAN

Viki Hesz: 200 kérdés, amit a nők feltennének a férfiaknak

Dr. Kopa János: ÉLET A TÖRTÉNELEM VIHARÁBAN

Illés György: ADJAK EGY KÉZIGRÁNÁTOT?

dr. Jekkel Gabriella: VÁRANDÓSSÁG KISMAMASZEMMEL

 

ELŐKÉSZÜLETBEN:

Muskovits Eszter: Évszázadok vámpírjai

Sárközy Halász Péter: Az icipici óriás és a hatalmas törpe

Sárközy Halász Péter: Sikoly a gázcsőben

 

Megjelent újdonságok:

Illés György: A KIRÁLYNÉ TESTŐRE

Dr. Ambrus Péter: HOFI - Második menet

Galamb Gábor: VARÁZSLATOS ÁZSIA

Földvári-Oláh Csaba: MAGYAR MÁGUS

Illés György: HŐSÖK ÉS ÁRULÓK

Gyurácz Andrea: A SZŐKE NŐ KALANDJAI ETIÓPIÁBAN

Gyurácz Andrea: A SZŐKE NŐ LALANDJAI KELET-AFRIKÁBAN  (Kalandok Kenya, Tanzánia és Uganda varázslatos vidékein)

Gyurácz Andrea: A SZŐKE NŐ KALANDJAI DÉL-AFRIKÁBAN  - MIÉRT ÉPPEN AFRIKA? - útinapló

Dr. Ambrus Péter:  GÓR NAGY MÁRIA

Szőnyi Attila: KORZIKA útikönyv

Illés György: Ezt jól megszívtuk, srácok!

John van Mieghem: MEGTEHETŐ ÉS MEGTEENDŐ (Spirituális pszichológia - spirituális gyógypedagógia)

Illés György: TE VAGY A LEGÉNY, TYUKODI PAJTÁS!

 

VIKI HESZ: 200 KÉRDÉS AMIT A NŐK FELTENNÉNEK A FÉRFIAKNAK.

     Miért általánosítanak, ha nőkről van szó?  

Persze bizonyos helyzetekben mi nők is általánosítunk, ha férfiről van szó, de most azt a helyzetet vizsgáljuk, amikor például a baráti kör párjairól beszélgetnek: minden nő vagy kurva, vagy házisárkány, aki elnyomja, vagy minden nő hülyére veszi. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy „az a buta liba”, vagy „hülye tehén” titulussal illetik azt a nőt, aki odaadó, nem hisztizik, egyszóval unalmas. További kategóriába tartoznak a szingli nők. Ezen a kategórián belül az a szingli, aki csinos, de elhajtja őket, a „frigid dög”, az a szingli, aki csinos és kapható a szexre, a „kis nimfo”, és azt a szinglit, aki ronda, függetlenül attól, hogy kapható lenne a szexre, vagy sem, észre sem veszik. Nagyjából ennyi a repertoár. Más típus nincs szerintük. Pedig mi szerintünk, nők szerint még a legkisebb baráti társaságban is minden pasi nője, felesége más és más. Hogy képesek bármennyi nő között is annyi párhuzamot vonni? Nagyon egyszerű a válasz. Nem a nők egyformák. A pasiknak vannak egyforma, idegesítő szokásaik. Amikről ez a könyv is szól.

1.      Annak ellenére, hogy a férfi is akarja a gyereket, és állítólag nagyon várja, miért nem képes megjegyezni, nemhogy a terhesség hetét, de még azt sem, hogy hányadik hónapban van az asszony?

Még ha a férfi is akarta a gyereket, tehát nem véletlenül becsusszant, akkor sem lesz képes követni a dolgokat, az sem számít, ha a terhesség lombik eljárás eredményeként jött létre és nemhogy a napot, de az órát is tudod, amikortól számítandó a szülés. Még az alapvetően matematikai beállítottságú férfiak is gondban vannak a terhességi hónapok számolásával. Eleve nem értik, hogy miért kell hetekben számolni, amikor ő úgy tudta, hogy hónapokban szokás, az meg végképp magas nekik, hogy a 9 hónap mitől 40 hét. Kivéve, ha a férjed nőgyógyász. Ha nem az, akkor készülj fel arra, hogy még ha minden egyes terhességi vizsgálatra is sikerül magaddal rángatnod, akkor sem lesz képben, hogy hányadik hónapban vagy, sőt, amikor éjjel felkelted azzal, hogy elfolyt a magzatvized, rettentően meg lesz lepve, hisz ő csak egy hónappal későbbre várta a gyereket. És különben is azt mondtad, még van öt nap a szülésig. Egyesek szerint ettől az első traumától esnek a férfiak pánikba. Hiszen eddig minden olyan klasszul kiszámítható volt az életükben, a szülést is előre eltervezték, pontosan kiszámítva, hogy péntek délután figyelembe véve a dugókat, milyen útvonalon visz majd be a kórházba. Erre most egy pici három kilós lény, akivel még csak értelmesen kommunikálni sem lehet, keresztülhúzza a számításaikat és úgy dönt, hogy péntek délután négy óra (az orvos ezt mondta, ő eszerint tervezett!) helyett hétfő hajnalban meg akar születni! Pánik indul!

1.       Szerelmet keres vagy csak futókalandot?

Fix, hogy azt mondja, hogy szerelmet, és talán abban a percben úgy is gondolja, de később lehet, hogy revideálja az álláspontját és marad a futó kalandnál. Persze megesik, hogy ez azért következik be, mert a nő szúrja el. Mindenesetre a pasik állítják, hogy a nő tesz, vagy mond valamit, róla derült ki valami, ami ráébreszti őket arra, hogy nem az adott nő a megfelelő partner az adott pasi számára. De annyi nő?! Annyiszor?! Statisztikailag lehetetlen, hogy a legtöbb férni az első szexig szerelmet keres, és a nők pont akkor szúrják el és ettől lesz a dologból futókaland. Netán az elszúrás ellenére az első szexet azért kivárják? Annyira nem szúrjuk el, hogy még egy kis etye-petye ne férjen bele? Vagy pont azzal szúrjuk el? Mennyi a valószínűsége annak, hogy pont az első együtt töltött éjszakán, vagy éjszaka után mondasz, vagy teszel valamit, ami miatt szakít? Nyilván egy-két esetben megtörténik ilyen, minket, nőket is elriaszthat egy koszos alsónadrág, nekünk is lehet az első alkalom olyan élmény, amiből a büdös életben még egyet nem kérünk, de nálunk ez miért sokkal ritkább? Persze előfordul, hogy a dologból végül mégis szerelem lesz, de ez csak a nő kitartó munkája és toleranciája eredményeként következik be.

 

Sárközy Halász Péter

Önkiszolgáló

Tapolcai Tádé nagyon Szerette a gyomrát, ez közismert volt az óbudai munkanélküliek

körében. Tapolcai jobb napokat is látott már egykor, - mint a legtöbben manapság -‚ de az utóbbi időben nem sok jót hozott neki az élet. Szép lassan elvesztette mindazt, ami számára örömet és biztonságérzetet nyújtott. Felesége elhagyta, vagy két éve nem is hallott felőle, azt sem tudta, él-e még egyáltalán. Amióta pedig kirúgták a legutolsó munkahelyéről, a lakását is elvesztette, az utcára került, s a gyerekei - akik pedig nem is olyan régen még a nyakán élősködtek - nem akartak tudomást venni róla.

Egy maradt meg neki csupán: az evés. Ebből se sok. Segélyt nem kapott, persze csak azért nem, mert - ostoba módon - túl büszke volt ahhoz, hogy kuncsorogjon utána. Alkalmi munkákból élt, olykor a Moszkva téri, oh, akarom mondani Széll Kálmán téri embervásáron kínálgatta - romjaiban még meglévő - egykori bivalyerejét, máskor papundekli dobozokat gyűjtögetett vagy kukázott, egyszer-egyszer pedig kikapott egy jobbfajta fűnyírást valamelyik újgazdag kertjében, akivel egyébként még a valaha volt Pártból ismerték egymást.

Persze se a jobb, se a rosszabb napjaiban nem telt most már holmi hívságos étteremre, mégis

vágyott valami normális, a régi életére emlékez tető dologra, mint például késsel, villával, terített asztal mellett, meleg ételt enni. S ha lehet,  e1ég  kiadósan.

Egy nap mellészegődött a szerencse, mert olyasmi történt, amit régen nem tapasztalt: igazi önkiszolgáló étterem nyílt Óbudán, közel ahhoz a szenespincéhez, ahol éjszakánként meghúzta magát. Az a szegény „kényszervállalkozó”, aki erre a lépésre szánta el magát, nem is sejtette, mennyire telibe trafálta Tapolcai vágyait, teljesen elérhető közelségbe hozva azokat. „Terített asztalnál, késsel-villával, meleg ételt enni, kinyöghető áron. “Ez az a csoda, ami Tapolcai Tádé szeme elé tárult azon a gyönyörűséges napon, amikor kukázó útja során a Szendrődi utcába keveredett. „Szegénylegények falodája” - állt a nem éppen hivalkodó felirat a bejárat felett.

Tapolcai toporgott egy darabig a küszöbön, szíve a torkában dobogott, aztán lenyomta a kilincset. Az ajtó kinyílt, és... alig mert hinni a szemének: terített asztalok, a fal mentén kiszolgáló pult, amely előtt tálcával elhaladva lehet az étkek között válogatni... maga a csoda!

Tapolcai közelebb lépett, s szakértő szemmel mustrálgatta a kínálatot: rántott borda, vesevelő, sült kolbász, főtt és sült krumpli, tojásos bab, csirkepörkölt, aztán odébb: képviselőfánk, császármorzsa, lekváros palacsinta, sőt, de hisz’ ez már tényleg hihetetlen: szilvás gombóc, még hozzá jókora halmokban.

Gyorsan, s a lehető legdiszkrétebben a nadrágjába törölte nem éppen tisztaságtól fényes kezeit (ami persze nem sokat változtatott e kezek állapotán), s magához véve egy - még a katonasága idejéből jól ismert - háromszögletű műanyag tálcát, a szükséges alumínium evőeszközöket (beleértve az életlen kést is), s belépett a terelőkorlát és az ételeket kínáló pult közötti folyosóba. - Lám - futott át az agyán – olyan, mint a McDonald’s, csak hát az inkább a fiataloknak való, meg aztán drága is! - Amikor idáig jutott a gondolatmenetben, hirtelen megdermedt. Tényleg, az árak! Erre eddig, a felfedezés mámorában nem is gondolt. Lopva körülnézett, hol lát kifüggesztve valami étlapfélét, mint ahogy a régi időkben volt szokásban, de nem látott sehol. Ha riadt, megfélemlített ösztöneire hallgatott volna, most visszafordul, ám a jó ebéd iránti vágya ez úttal erősebb volt a menekülés ősi ösztöneinél. Tovább vizsgálódott hát, s ekkor vette észre, hogy a falon fényképek lógnak, mégpedig az éppen kapható eleségek étvágygerjesztő fotói, melyek alatt egy-egy szám szerepelt, nyilván valóan az ábrázolt finomságok árai.

Tapolcai szeme felcsillant: nem is voltak olyan nagyok azok a számok. Ahogy gyorsan osztott szorzott, amúgy fejben, arra a következtetésre jutott: itt két fogás is kitelik abból a maréknyi fémpénzből, ami a nadrágzsebében csörgött, Sőt talán még egy kisfröccs is, majd a lakoma után, a Csibe kocsmában, a Tímár utcai törzshelyén.

Tapolcai Tádé kihúzta magát, belépett az ígéret földjére, és rendelt... Egy szép szelet rántott húst, egy kanálnyi prézliskrumplit, ráadásként két szál palacsintával. Büszkén tálcájára emelte a gusztusos, Jó illatú falatokat, s a pénztár elé

lépdelt, akár egy győztes hadvezér a fejedelmi zsákmányával.

A pénztárosnő végigmérte, olyan pillantást vetve rá, mintha egy varangyos béka állna ott, tálcával a kezében, és a légypörköltjét készülne kifizetni, de Tapolcai ezzel mit sem törődött, Kipengette az ebédje árát, aztán odasietett az időközben kiszemelt, legszebbnek talált asztal  mellé, és helyet foglalt. Kezébe vette a kést, meg a villát, s hirtelen ismét úriembernek érezte magát: Bizonyos Tapolcai Tádé óbudai polgárnak, akinek sínen van az élete, és általános megbecsülésnek örvend, nem pedig egy névtelen csavargónak, aki kukáról-kukára jár, olykor kóbor kutyákkal marakodik az egykor játszótérnek épült, mára romhalmazzá vált parkokban, egy-egy napsütötte füves földdarabért, s aki ha sikerrel eladta magát a Moszkva téri embervásáron, a napi rabszolga-bérét tüstént elissza a Trombitás büfében, hogy aztán részeg mámorában maga alá vizeljen abban a bizonyos óbudai pincében - közel az immáron megnyílt önkiszolgáló falodához - ahol éjszakánként meghúzta magát, s amit ezért - nem kevés öniróniával - „otthonaként” szokott emlegetni.

Tapolcai Tádé most azonban úr volt! Igazi úr, még ha csak erre a röpke időre is, amíg az imént kifizetett ebédjét elfogyasztja.

Beleszúrta hát a villáját a rántott húsba, a életlen késsel apró szeletet hasított le belőle, aztán a szájához közelítette, de mielőtt bekapta volna, szakértő szemmel megvizsgálta. Szép, jól átsült, friss és zamatos hús benyomását keltette, A látszat pedig - nem úgy, mint annyiszor - most nem csalt! Igazán elsőrangúnak bizonyult!

A következő falatoknál már nem vizsgálódott, nem mérlegelt, nem tétovázott, Hanem szép egyenletes tempóban felfalta, elébb a rántott húst, - a prézliskrumplit gondosan arányítva hozzá - aztán pedig a palacsintát, feltéve ezzel a koronát a királyi menüre.

A gyomra megtelt kellemes érzéssel, és ez az érzés kezdett szépen szétáradni a testén. Előbb a melle tájékát, majd egyszerre a karját, s a lábait elérve, végül pedig a fejét birtokba véve.

Nagy nyugalom, megelégedettség ás boldogság lett rajta úrrá. E pillanatban szép, s kerek volta világ. Azt gondolta: most lenne jó megállítani az időt, hogy ez a pompás pillanat örökké tartson.

Talán egy kicsit elszundított, talán csak elmerengett, de valahogy úgy tűnt mintha ez a képtelen-gyönyörű kívánság valóra vált volna... de nem: az igazi valóság megmutatta farkasfogait: egy súlyos kéz nehezedett Tapolcai vállára.

— Ez nem a szeretetszolgálat — hallatszott egy kellemetlen, éles, bár nem túl magas fekvésű hang a vállára nehezedő kéz irányából. - Itt nem tehet melegedni. Ha végzett, legyen szíves távozni - folytatta az iménti hang, ellentmondást nem tűrően, sőt némi fenyegetést is sejtetve, amit csak alátámasztott a kéz Tapolcai vállára gyakorolt erős nyomása.

- De kérem.. - próbált megszólalni Tapolcai, valahonnan az úri mivoltának távolából felsejlő szavakat keresgélve, de az a bizonyos hang nyomban közbevágott:

- Fogyaszt még valamit vagy nem? – kérdezte, s választ sem várva, nyomban maga is felelt rá:

- Ahogy elnézem magát, biztos nincs több pénze. Akkor pedig eredjen a dolgára. Még elriasztja itt nekem a kuncsaftokat...

            Minden józan és épeszű elképzelés szerint, e megaláztatás hallatán Tapolcaiban most egy  világnak kellett volna összeomlania.. de nem így történt. Nem is történhetett, hiszen Tapolcai Tádéban ez a világ már réges rég, évekkel ezelőtt összeomlott. Ráadásul — nagy valószínűség szerint — véglegesen.

         Tapolcai tehát nem tett mást, mint észrevétlenül lenyelte ezt a „békát’ Is. Felállt, udvariasan elköszönt, nem mulasztva el megemlíteni, mennyire meg volt elégedve a koszttal, s — a körülményekhez képest — szinte elegánsan távozott. Végtére is, Tapolcaiban az élet megérlelt egy nagy adag bölcsességet, s tudta jól, akárhogy is van, ő vissza-vissza fog térni arra a helyre, ahol egy rövid időre újra és újra úriembernek érezheti magát - amíg csörög erre valami fedezet a zsebében —‚ legfeljebb rövidebbre kell szabnia ezt az élvezetet.

         Tudomásul kell vennie: az utolsó falat egyben az úri létének végét is jelenti...